Érdekes dolog az őszinteség. Meg hogy hogyan lehet visszavenni belőle. Régen nem érdekelt, ki olvassa a blogomat az ismerőseim közül, aztán valami megváltozott és most úgy érzem, nem akarok belátást engedni az érzelmeimbe, a belső világomba. Mintha bármit is számítana. De belefáradtam az örökös harcba, hogy mindenki jobban tudja, mit lehet és mit nem, mit illik és mit nem, mit írhatok le és mit nem, és hasonlók. Nincs kedvem magyarázkodni, nincs kedvem bizonyítani, hogy jogom van a saját véleményem leírásához. Minek is kéne bizonyítanom?!
A mai napig is őszinte vagyok személyesen, ha kikérik a véleményem. Egyébként ritkán érzek közlési kényszert bármilyen témában is. Vagyis de, abban néha igen, hogy hogyan "mentsük meg a világot és magunkat". Erről megvan a határozott véleményem, amiért szokásosan hülyének néznek. De ezt a részét őszintén lesz*rom.
Csúnyán beszélni, káromkodni pedig primitívség - kaptam meg már egyszer (többször, de akkor más jelzőkkel). Mintha érdekelne... Akkor vállaltan primitív vagyok. Számít ez bármit is?!
Megosztás a facebookon