Egyszer évekkel ezelőtt belekezdtem egy urban fantasy regénybe.
Nem annak indult, csak egy ihletett pillanatomban megteremtettem egy szituációt, kiírtam magamból egy olyan információ és fantázia halmazt, ami kikívánkozott. 18+, mert mi más lenne? Ahhoz képest, hogy két oldalnál hosszabb terjedelmet nem szántam az egésznek, mostanra ennek a sok-sok-sokszorosa lett már. Voltak hosszabb szünetek, amíg egyetlen betűt sem írtam hozzá, aztán az elmúlt hetekben újra elővettem és láss csodát, napról-napra újabb jelenetek születnek meg, száguld a történet én meg átkozom magam, hogy ahelyett, hogy tanulnék a zh-imra, ezzel töltöm a kevés szabadidőmet. Hogy megéri-e? Egyértelműen!

Közben meg olykor több szempontból is kellemetlenül érzem magam. Azt hiszem, 100%-osan belebolondultam a férfi főhősbe... de őt én teremtettem meg, sokszor a saját gondolataimat mondja ki, sokszor annyira a helyébe képzelem magam, hogy megfeledkezem róla, hogy valójában azért én a való életben nőből vagyok... Ezután kicsit fura, megkavaró, paradox dolog belezúgni egy ilyen pasiba. Főleg, hogy be kellett látnom már rég, hogy ha tehetném, bármikor cserélnék vele. Tulajdonképp azért erre elég gyakran sor kerül, csak kicsit ki kell kapcsolnom és írni... addig ő lehetek. Még úgy is, hogy pedig az egész történetet a női főhős meséli.

A másik ehhez szorosan kapcsolódó kellemetlen dolog, hogy egy párkapcsolat mellett ez tud fura érzéseket eredményezni. Olykor mérges vagyok a páromra, hogy olyan szituációkban viselkedik, gyerekesen, éretlenül, amikben ez a regénybeli férfi olyan jól helytáll, még úgy is, hogy ő sem tökéletes - nem, közel sem az. Olyan nehéz elmondani, hogy ezt a helyzetet így vagy úgy kezeld, ahelyett, hogy rögtön besértődnél... miközben ott a példa a fejemben, amire nem hivatkozhatok. És ettől olykor roppant frusztrált vagyok.

Aztán a következő kellemetlen dolog az, hogy ha egyszer elkészülök a regénnyel, engedjem-e a páromnak elolvasni.... vajon nem hasonlítaná-e magát a férfi főhőshöz, nem tenné-e fel a kérdést nekem, hogy akkor tulajdonképp elégedetlen vagyok vele, és inkább egy másmilyen férfira vágyom... Amiben még van is igazság, de ha valóban másra vágynék, már rég nem vele lennék. Senki sem tökéletes, de vannak dolgok, amik jobban zavarnak benne, és vannak, amik kevésbé. Mégis azt érzem, hogy soha, de soha ne találkozzak egy olyan férfival, aki emlékeztet a regénybeli pasira, mert garantáltan megkavarna, megbolondítana és nem tudnék józanul gondolkozni. Szerencsére, az esély erre baromi kicsi, jól kitaláltam a történetet, hogy még véletlenül se vágjam magam alatt a fát ilyen módon.

Most alvás aztán majd folyt. köv. egy másik alkalommal.........

Megosztás a facebookon